Szentmisék rendje: Vasár- és ünnepnap 8:00, 10:30, 18:00 Hétköznap 7:30 és 18:00 (élő közvetítés) Gyónni a kolostor folyósóján található szobákban lehet.

Évközi 33. vasárnap

·       November 19., péntek. Árpád-házi Szent Erzsébet. Ünnep.
·       November 20., szombat. Krisztus Király vasárnapjának előestéjén a Szentmisét követően zsolozsma, majd Szentségimádás 20:30-ig.
·       November 21. KRISZTUS KIRÁLY VASÁRNAPJA. Főünnep.
·       A Főegyházmegyénk által meghirdetett Szent Erzsébet-gyűjtést a Caritas céljaira, a rászorulók megsegítésére, a kórus alatt elhelyezett, és ezen célra kijelölt perselybe tehetik. Mindannyiuknak köszönjük! Isten fizesse!
·       Az érvényes és kötelező lelki feltételek (bűnbánattartás, szentgyónás, szentáldozás) betartásával az elhunyt lelkek javára teljes búcsút lehet szerezni egész novemberben, ha meglátogatjuk a temetőt (azok esetében, akik ezt megtehetik) és imádkozunk halottainkért.
·       Folyó év október 1-től kérésünkre engedélyt kaptunk Főpásztorunktól, hogy munkatársaink: Molnár Attila, Bálint Lajos, Veres Ottó, Penu Szilárd, Tamás Levente és Részegh András, a kegyhelyen nagy számban jelenlévő zarándokokra való tekintettel, az Oltáriszentség rendkívüli kiszolgáltatói legyenek, tehát segíthetnek nekünk az áldoztatásban. Főpásztorunk engedélyét ismételten megköszönjük, és testvéreink munkájára Isten áldását kérjük! 

Aktuális témák:

Untitled 1

Csiksomlyó play-app