* Csíksomlyói segítő Szűz Mária könyörögj érettünk! *

e-Szó

  1. A mai evangéliumban, különféle összefüggésben és különféle formában ismételten előfordul a látni ige, amely átszövi a részlet mondanivalóját és nagyon személyes hangvételt nyújt hozzá. Gyűjtsük össze ezeket: Keresztelő János: „meglátta Jézust, amint közeledett..” így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Keresztelő János két tanítványa követte Jézust: „Jézus megfordult, s látta, hogy követik,” Amikor a tanítványok az után érdeklődtek, hogy hol lakik Jézus, így biztatta őket? „Jöjjetek, nézzétek meg!” András, amikor testvérét Simont elvitte Jézushoz: „Jézus rátekintett,” és azt mondta Péternek fognak hívni. A mai vasárnapi evangéliumi részletet szent János evangélistától olvastuk, aki az Úr Jézussal való saját személyes élményét és tapasztalatát írja le. Számára nagyon fontos volt a világos és helyes látás, amely ismételten előfordul az általa irt evangéliumban. Érthető, hogy ez a látás nem kizárólag a fizikai látásra vonatkozik, hanem a lelki-, lényeg látásra. Keresztelő János hivatástudatból végezte az Istentől kapott feladatát és ez se-gítette, hogy a megfelelő pillanatban meglássa és felismerje a feléje közeledő Meg-váltót és másnak is megmutassa. Az ő éles lelki látása látása hozzásegítette két tanítványát Jánost és Andrást, hogy ők is megláthassák Jézust. Jézus meghívására el-mentek hozzá és elidőztek nála, majd másokkal is megosztották ezt a tapasztalatot. Másokat is bevonzottak Jézus látó körébe, amelyből új hivatások születtek. Szent János apostol számára annyira meghatározó találkozás volt, hogy még idős korában is emlékezett arra, hogy: „Ez a tizedik óra körül volt.”
            A leírt események és tapasztalat bennünket is arra ösztönöz, hogy vizsgáljuk felül a lényeg látásunkat. Hétköznapjaink során sok mindennel foglalkozunk, több mindent meg kell tennünk. Vajon ezekben az elfoglaltságokban mennyire látjuk meg azt, hogy Isten milyen küldetést szánt nekünk abban az állapotban amelyben jelenleg vagyunk? Feladatainkat hivatástudattal végezzük-e? Nem is az a döntő leginkább, hogy mennyire tudunk aktív életet élni, hogy mások mennyire találják hasznosnak-, vagy értelmesnek azt a munkát amit végzünk. Inkább arról van szó, hogy a minden-napjainkban mennyire van helye az Istenre figyelésnek, és mennyire találkozik a mi tekintetünk az Úr Jézus tekintetével legyen szó imádságról, vagy valamilyen feladatunkról, amelyet el kell végeznünk? Naponta őszintén rá kell kérdeznünk: „Mester, hol laksz?” és ha valahol felleljük, időzzünk el ott. Szenteljünk időt, és energiát vallásos-lelki életünknek. Az is fontos, hogy azok számára, akikkel találkozunk, legyen Istenre, Jézusra mutató az életünk, ahogyan a tanítványok esetében is történt. Egymást vezették el Jézushoz. A megtalált lelki értékeket örömmel osszuk meg másokkal és segítsünk egymásnak a lelki előrehaladásban. Befejező buzdításként így fogalmazhatnánk, hogy hagyjuk, hogy Jézus tekinetete rajtunk is megpihenjen és vegyük észre az ő megújító nézését, hogy belőle naponta új erőt meríthessünk.
  2. Urunk megkeresztelkedésének a vasárnapja olyan mint egy új tevékenység megkezdése előtti bemutatkozás. Izaiás prófétától olvastuk az Ó-szövetségi olvasmányt. Ő már lelki szemei előtt látta a Megváltót, akiről Istentől jövő sugallatra így ír: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, ….. Az ő tanítására várnak a nemzetek.” Elcsodálkozva nyugtázzuk, hogy a ma ünnepelt esemény, menyire összecseng ezzel a prófétai leírással. Szent Márk evangélista egyszerű tolmácsolásában ott áll előttünk a szentírási kép: Keresztelő szent János és Jézus találkozása. János végezte azt, amiről tudta, hogy az ő feladata, Istentől kapott küldetése. Alázatosan beismerte, hogy nem ő a Messiás és hogy arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja. Ő csak vízzel keresztelt, utána jön, aki Szentlélekkel fog keresztelni. Az Úr Jézus nyilvános tevékenysége azzal kezdődött, hogy megkeresztelkedett a János által hirdetett bűnbánati keresztséggel. Nyilvános tevékenységének első mozdulatával kifejezte szolidaritását a bűnös emberrel szemben. Nem az Úr Jézusnak, hanem nekünk volt szűkségünk erre a gesztusra. Értünk tette. Tovább olvasva az evangéliumi történetet, azt hallottuk, hogy „amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá.” És az Atya hangja hitelesítette az Úr Jézus gesztusát: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” Ez pedig így is maradt, nem változott és nem is fog változni. Jézus azt akarta, hogy az Atya akarata vezesse mindenben, hogy az Atyának kedve teljék abban, amit tesz. A karácsonyi időben már harmadszor halljuk ezt a szentírási kifejezést, hogy megnyílt az ég. Először Jézus születésekor, amikor megnyílt az ég és angyalok glóriáztak. Másodszor szent István ünnepén, amikor megkövezésekor felnézett és látta a megnyílt eget. Harmadszor most, a mai vasárnap, amikor Jézus megkeresztelkedésekor az Atya szózata hallatszott. Ez a tény fontos üzenetet hordoz. Jézus Krisztusban megvalósult a kapcsolat Isten és az ember között. Kapcsolat van az ég és a föld között.
    Keresztségünk pillanata számunkra is meghatározó. Ez beirányozza az egész életünket. Keretet és tartalmat ad mindannak, amit teszünk. Ezért minden év elején, ami-kor újra kezdjük a mindennapi tevékenységünket, megemlékezünk arról, hogy a keresztség szentségi kegyelme bennünket Krisztushoz kapcsolt és elkísér. Nekünk is szükségünk van arra, hogy a Lélek erejével cselekedjünk. Mi is bízhatunk a Szentlélek kegyelmében. Megkeresztelkedésünk és bérmálkozásunk pillanatától a Lélek erőterében élünk. Jó lenne, ha mindenben a Lélekre tudnánk hagyatkozni, mert akkor sokkal céltudatosabb lenne az életünk. A keresztény embernek az élet nehéz helyzetében is van benső tartaléka. A Lélek ereje ezeken is átsegít. Nekünk is irányadó kell, hogy legyen, amit szent János apostol levelében olvastunk: „az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait.” Bár csak úgy indulnánk neki az előttünk levő-, kegyelemből kapott időnek, hogy Istennek kedve teljen bennünk, és az Ő szeretett gyermekének bizonyuljunk.
  3. 2 Cel XV. fejezet
    Hogyan hívta meg ebédre orvosát, jóllehet a testvéreknek semmijük sem volt, és váratlanul milyen bőkezűen gondoskodott róluk az Úr; Isten gondviselése kiárad a testvérekre
  4. Jézus neve,
    Jézus megkeresztelkedése,
    Penu Tibor Szilárd FVR-1


  5. Szűz Mária Isten anyaságának az ünnepe az első ünnep a polgári év kezdetén. Jézus személye határozta meg Mária hivatását, az ő személyiségét, azt a tényt, hogy Isten anyjának nevezzük őt. A mai evangéliumi rész befejező mondata így hangzott: „A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.” Jézus neve, azaz Jézus személye vonatkozási pont. Az angyalok útmutatása alapján a pásztorok Jézus keresték, és miközben a jászolban fekvő Kisedhez értek ott látták Máriát, Józsefet. Ennyire elválaszthatatlan lett Mária és szent József az Úr Jézustól. Azóta is aki Jézust keresi ott látja Máriát is, és megtanulhatja, hogyan kell szolgálni az Urat. Azt olvastuk az evangéliumban, hogy Mária a szívébe véste a pásztorok szavait és gyakran elgondolkodott rajtuk. A Szűzanya tudta, hogy a csendben érlelődik tetté a szó, és csak Istennel együtt működve lesz nyilvánvalóvá a tőle kapott kegyelem.Ez számunkra is figyelmeztető.        
    Az új év kezdetén új tervek születnek, újabb lehetőségeket keresünk, újabb lehetőségek kínálkoznak. Ezek leginkább a fizikai életünkre vonatkoznak. Ugyanakkor vallási életünk szemszögéből is fontos az újra kezdés.
    Jézus nevében fejeztük be az elmúlt évet, és Jézus nevében kezdjük el a újat. Fontos, hogy elsősorban Isten oltalma alá helyezzük magunkat, hozzátartozóinkat, azokat, akiket ránk bízott a gondviselés.
    Ahogyan Mária számára meghatározó volt az Úr Jézus személye, úgy számunkra is meghatározó. Ő fogja keretbe a mi élettörténetünket is.
    Mária segítségünkre van Jézus keresésében és az ő szolgálatában.
    A mai nap, ez a mostani szentmise jó alkalom arra, hogy az első olvasmány szavaival élve „lehívjuk magunkra Isten nevét, és Ő megáld bennünket.”
    Az év minden napja legyen Jézusnak szentelt nap. Legyen minden napunk része az Istennek szentelt idő az imádságban. Találkozzunk vele a szentáldozásban. Keressük Isten arcának visszatükröződését testvéreink arcában.
    Az újévi fogadalmaink mellett tűzzük ki azt is jó feltételként, hogy igyekszünk élni mindazzal a kegyelmi lehetőséggel, amellyel Isten ajándékoz meg bennünket az előttünk álló esztendőben.
    A Szűzanya közbenjáró segítségével vegyük fontolóra Isten ígéreteit-, szavait, és a tőle kapott áldás erejével, ebben az új esztendőben is, Isten nevében induljunk el küldetésünk-, keresztény feladatunk teljesítésére.



  6. Az idén szent család vasárnapja egyben az év utolsó napja is.
    A mai szentmise szentleckéje nagyon szépen összefoglalja ennek a napnak az üzenetét. Szent Pál apostolnak a Kolosszei hívekhez irt levelének részletének a kulcsszavai: adjatok hálát, asszonyok, férjek, férfiak, feleségek, gyermekek, apák.
    Érthető módon, ma a hála gondolati kerülnek előtérbe. Hálát akarunk adni az eltelt esztendő minden napjáért. És bocsánatot kérünk mindazért, amivel Isten, vagy egymást bántottuk. Szent család vasárnapján Mária, József és a gyermek Jézus áll példaképként előttük. Emberi viszonyulásukban nagyon szépen bele illenek a szent lecke által emlegetett keretbe: feleség, férj, gyermek.
    Mária nem csak Isten akaratával volt együtt működő, hanem szeretettel figyelt szent Józsefre is. Vállalta az út terheit Jeruzsálembe menet, hogy férjével együtt összeírják az Augusztus által elrendelt népszámláláson. Heródes gyilkos haragja elől Egyiptomba menekültek. Ma is fontos erény az Istenre és egymásra való szerető odafigyelés. Mennyire építő lenne, hogyha Mária tekintetével látnánk mi is egymást. Ugyanis ezzel a nézéssel sokkal könnyebben felismerhetnénk a bennünk és egymásban jelen levő és működő Istent és a velünk kapcsolatos tervét. Sokszor a hétköznapok rutinja elfedi ezt a látást, jó lenne hogyha sikerülne megtisztítanunk. Erre a feladatunkra így figyelmeztet szent Pál apostol: „Bármit mondtok vagy tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek!”
    Hogyha Szent Józsefre tekintünk, megcsodáljuk a bátorságát. Például azt, hogy az emberi ridegséggel szemben megvédte jegyese jó hírnevét. Minden körülményben mellette maradt, hogy Isten Fia meleg családi körben találjon otthonra. Ma is mennyire szűkség van bátor férfiakra és édesapákra, akik alkotó erejüket az otthon teremtésre, a  jövő építésére, és a gyengék oltalmazására fordítják. Akik már csak jelenlétükkel is biztonságot sugároznak, mert Istenből merítik erejüket és bátorságukat.
    A kis Jézusról ezt olvassuk a mai evangéliumban, hogy: „növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.” Egyértelmű hogy ha Isten kedvét lelte benne, akkor földi szüleinél sem lehetett ez másképp. Feladatunk, hogy úgy neveljük a gyermekeket, hogy Isten a jövő nemzedékében is kedvét lelje. Tudnunk kell, hogy ahogyan a szent család sem önmaga számára nevelte a kis Jézust, a mindenkori szülők is Istennek, egy jövőbeli családnak, az egyháznak, a társadalomnak nevelik gyermekeiket. Az eredményes nevelés célja, hogy Isten kedvét lelje gyermekeinkben, mert akkor a szülők kedvére is van, és az emberiség nagy családjának is építő tagjaivá lesznek.
    Bármilyen életállapotban is lennénk, akár szülők, nevelők, ifjak, vagy gyerekek, erről a mai szentmiséről vigyük magunkkal szent Pál apostol jókívánságát: „Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre kaptatok meghívást az egy test közösségében.”


  7. Az Úr Jézus figyelmeztetése így hangzott a mai evangéliumban:” Legyetek óvatosak az emberekkel szemben Meglepőnek találhatjuk ezt az Úr Jézus ajkáról, és úgy tűnhet, hogy kilóg a karácsonyi képből és hangulatából. Mi valahogy más felszólításra várnánk: például, hogy szeressétek egymást, ne bántsátok meg egymást, legyetek türelmesek. Ez mind-mind, nagyon fontos és helytálló, azonban azon is el kell gondolkodnunk, hogy ma Krisztus milyen fajta óvatosságra int bennünket. Karácsony másodnapján, szent István vértanú ünnepe, a tanúságtétel és az áldozatvállalás fontosságára irányítja a figyelmünket.
    Az evangéliumi rész első mondatát tovább olvasva kiderül, hogy azért kell óvatosnak lennünk, mert a Krisztus követőnek üldözésben is része lehet: „bíróság elé állítanak…. helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt.”  A tanúságtétel minden helyzetben és körülményben kiemelt feladat, ez alól a kötelezettség alól nem ment fel az emberi félelemből, vagy okoskodásból fakadó óvatoskodás, vagy elvtelenség. Sőt a Szentlélek erejére támaszkodva tudunk eleget tenni a tanúságtétel feladatának: „nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek.” Ígéret is kapcsolódik hozzá: aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.”
    Az evangéliumi követelmények gyakorlatba ültetése nyomon követhető szent István első vértanú életében. Krisztus követőként nem számíthatott más sorsra, mint az isteni kisded: neki is visszautasításban volt része. Amikor Jézus földre szállt vonzotta a pásztorokat, a bölcseket. Megérkezése azonban már fellobbantotta Heródes gyilkos haragját, és az életére tört. Szent Istvánt a Krisztusról szóló tanúságtételéért a nép haragja, ítélő szék elő hurcolta. Zavarta őket, hogy: „István kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt.” Nem a saját emberi bölcsességét hirdette, mert: „a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.”
    Az Úr Jézustól tanult lelkülettel élt és halt meg. Ugyanis miközben megkövezték így imádkozott „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!”Mindvégig állhatatos maradt és üdvözült.
             Az élet mindennapi körülményei bennünket is tanúságtételre köteleznek. A keresztény életvitelünk nem lehet annyira rejtett, hogy azt mások ne vegyék észre. Itt az óvatosság nem erre vonatkozik, hanem inkább arra, hogy a keresztény életünk ne legyen oktalan hivalkodás, vagy dicsekvés. A Lélek erejére támaszkodva tehát, nekünk is feladatunk szóval és tettel egyaránt nyilvánvalóvá tenni a Krisztushoz való tartozásunkat. Hogyha ez a tanúságtétel hiteles, nem mindig-, és nem mindenkinél fog elismerést kivívni. Nekünk mégis mindenek előtt Isten tetszését kell keresnünk, és a lelkiismeret szavára kell hallgatnunk. Még ha akár önmagunkban, akár másokban akadályokba ütköznénk is, karácsonynak a kegyelme Krisztus-követésre kötelez. Minden körülmény között vállalnunk kell Krisztus követését, és a róla való tanúságtételt, mint azt  István vértanú tette.




  8. Általában azt kedveljük, hogyha mások türelmesek velünk, és hogyha valamit nem értünk újra fogalmazzák,. Karácsony ünnepe Isten irántunk való türelmes szeretetének a megnyilvánulása. A felolvasott szentleckében ezt hallottuk: „sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavával. Most, a végső napokban Fia által szólt hozzánk.”Az idők folyamán sokszor és sokféleképpen próbálkozott Isten az Ő üzenetét közölni velünk, mert az ember, néha olyan nehezen fog fel dolgokat. Mennyi türelemmel nevelgette Isten a választott népet, hogy képes legyen felismerni közeledését. Erről énekel, költői módon Izaiás próféta az első olvasmányban: „Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki békét hirdet, örömhírt hoz, kikiáltja a szabadulást.” A prófétai látomásban a megvalósulás képe is feltűnik: „az Úr felemelte szent karját…, szabadulást szerez Istenünk.”  Izaiás még csak jövendölt erről.
    Karácsony a megvalósult ígéret ünnepe. „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott”. Az isteni szó, azért, hogy érthetővé legyen testet öltött, kisgyermek alakjában jött közénk. Érthetővé, és megérinthetővé tette magát. Közel jött hozzánk.Ez Isten kezdeményezése. Testté lett. Köztünk lakott. Szent János örömmel fogalmazza meg és büszkén mondja ki az evangéliumban: " mi láttuk az ő dicsőségét." Tapasztalatból beszél, mert valóban fizikailag is sokszor látta a Krisztus arcáról sugárzó isteni dicsőséget, például a Tábor hegyén, vagy az utolsó vacsorán. Ennek a szeretetnek a tükröződését tartja a legnagyobb isteni ajándéknak, kegyelemnek. Ezt írja, hogy "telve volt kegyelemmel és igazsággal."
    A kegyelem, amiről itt szó van, az Atya szeretete. Jézus elhozta a világba, a mi életünkbe Isten szerető pillantását. Ez a kegyelem, ami maga Krisztus: Isten szerető kezdeményezése. A kegyelem ajándék. Ez nem tőlünk függ. Nekünk egyszerűen csak el kell fogadnunk. Ugyanakkor Istennek ez a felénk hajló szeretete, részünkről is szeretetet vár. Ő annyira közel akart kerülni hozzánk, annyira alázatossá vált, hogy a mi szeretetünktől függő kisgyermekké lett. Így mindannyian bátran közeledhetünk hozzá. Nem távolodhatunk el, hanem ellenkezőleg közelednünk kell Istenhez és egymáshoz egyaránt. Karácsony ezért, a kapcsolat, a szeretet, a család és a közösség ünnepe. A karácsonyi ajándékozásban jó lenne, hogyha elsősorban az tudatosodna, hogy Isten Fia ajándékká lett értünk. Ezért, karácsonyi feladat, hogy ajándékká váljunk mások számára. Nyilván ez nem kizárólag csak egy karácsonyi jó elhatározás, hanem egész életre szóló kihívás.
    A fejlődő orvostudomány mára lehetővé tette a szervátültetést. Hogyha a beteg test befogadja például az átültetett szívet, ez a beavatkozás új életlehetőséget nyújt. A hasonlattal élve kétezer évvel ezelőtt, az első karácsonykor Isten beoperálta az Úr Jézust a világ testébe. Azóta újra és újra azt kéri, hogy fogadjuk be, engedjük be a saját életünkbe, közösségünkbe, a világunkba. Hogyha ezt megtesszük, új lehetőséget kapunk a növekedésre, fejlődésre.  Isten a maga részéről az első Karácsonykor a lehető legnagyobb lépést tette meg felénk, és ma sem szűnik meg szeretettel és türelemmel közeledni hozzánk. Most rajtunk a sor, hogy elfogadjuk Isten ajándékát és azt másokkal is megosszuk.

Web Rádió:

Web Rádió app:

Aktuális témák:

Android - iOS