e-Szó

1. Évközi 33. vasárnap

   

   A szentírási szakaszok az Istenben bízó ember reményéről szólnak. Ezt a szentírás egy sajátos műfajába csomagolja. Ebben a műfajban íródott a felolvasott Ó-szövetségi szakasz Dániel könyvéből. Ennek témája a világ végi végső napok. A leírás szerint akkor: „olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak.„ Azonban a remény is megjelenik: „Abban az időben megszabadul ……., mind, aki be van írva a könyvbe. ….. Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.”

   Az evangéliumnak is ez a témája és hasonló (apokaliptikus) műfajban íródott. Ahogyan földi életünk a születés és a halál dátuma közé ékelődik, a világnak és a történelemnek is van végkifejlete. A világban tapasztalható betegség, természeti katasztrófák, háborúk, mind annak a jelei, hogy valami nincs rendben körülöttünk, bennünk. Így szűkségünk van Jézusra, hogy segítsen mindezeket rendbe hozni. Az apostolok korában olyan nézet is kialakult egy időre, hogy mindez az apostolok idejében be fog következni. Úgy gondolták a kereszténység megjelenése és a jeruzsálemi templom pusztulása egy történelmi kor végét és egy új korszak kezdetét jelenti. Keresztény őseinket annyira igézetében tartotta a visszatérő Krisztus várása, hogy elhajlásként a kötelességeiket is elhanyagolták. Mi viszont abban remélünk, hogy a mindennapi küzdelmünknek célja van. Ez a cél pedig az Istennel való találkozás. Ennek a reménynek az alapja az Úr Jézus biztatása: „Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel.”

            A keresztény ember feladata, hogy együtt működjön Isten tervével. Az Istennel való együttműködésünk az ő közelségének a jele mások számára is. Erre utal a rövidke példabeszéd az evangéliumban: „Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.„A természetben végbemenő változások az évszakok változását jelzik. A keresztény ember cselekedetei Istenre utaló jelek kell, hogy legyenek. Ennek fényében kell megvizsgálnunk magunkat és ennek jegyében kell célokat tűznünk magunk elé.A mai szentmise lehetőséget biztosít arra, hogy elgondolkodjunk a hivatásunkról, amelytől saját és mások örök üdvössége függ.

   Lehet, hogy nem látványos ahogyan élünk, vagy amit teszünk, mégis egy szűkebb, vagy tágabb körben látható és értelmezhető. Isten megadja a kegyelmi segítséget, de a közreműködés tőlünk függ. Rajtunk is múlik az, hogy valóban Jézus igéi mennyire lesznek élővé ma, hogy mennyire hatják át a mai életkörülményeinket.

   Ferenc pápa Twitter üzenete nov.16-án: „Ne csak akkor kövesd Jézust, amikor kedved van hozzá, inkább keresd őt mindennap. Ismerd fel benne az Istent, aki mindig szeret téged, találd meg benne az életed értelmét és az erőt ahhoz, hogy odaadd magad.”  Hogyha készek vagyunk arra, hogy Jézus ma is jelen legyen az életünkben, nem lesz izgató kérdéssé, hogy mikor tér vissza és milyen jelek előzik meg. Ugyanis ő már közöttünk van, közöttünk és bennünk él, így a világ végén csupán nyilvánvalóvá lesz az a tény, amit mi már tudunk, hogy egyedül az ő élő jelenléte képes megújítani mindent. Az életszentség másik neve Isten jelenlétében élni, amely már a földi körülmények között elkezdődhet, és az örökkévalóságban folytatódik.

   
   

   
   

   Köszönettel veszem a hozzászólásodat. Békesség és Jóság

2. 32. évközi vasárnap

   Köszönettel veszem a hozzászólásodat. Békesség és Jóság

3. 31. évközi vasárnap

   
   

   

   Hogyha valaki azt kérdezné, hogy számunkra mi a legfontosabb, nagyon sokféle válasz érkezne.  Nyilván az sem közömbös, hogy ki kérdezné meg, vagy hol kérdezi, és éppen mi az ami a kérdés pillanatában leginkább foglalkoztat. A válaszok nagy szórása ellenére, kell lennie egy összefoglaló nagyon fontos dolognak, amihez a többit viszonyítjuk.Ezt kereste, kérdezte az evangéliumban a törvénytudó is, hisz ismert volt számára, hogy a korabeli vallásos ember 613 előíráshoz igazodott, amiből 365 tilalom. Azonban ezek közül melyik a legfontosabbra, Jézus a főparanccsal válaszolt. ,,Az összes parancs közül a legelső ez: ,,Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!'' Ez az első parancsolat. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!''.  Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.''

   Mi  volt ebben az újdonság, hisz mind az Isten iránti szeretet parancsa, mind az embertárs iráni szeret szerepelt Ó-szövetségben is. Az Isten iránti parancsnál ezt a figyelmeztetést is ott találjuk:” Legyenek a szívedben ezek az igék, amelyeket ma megparancsolok neked!” Máshol pedig szerepel az embertárs iránti szeretet parancsa is. Igaz, hogy az Ó-szövetség ezt nem terjesztette ki mindenkire, csak a választott népen belül volt érvényes.

            Az Úr Jézus tanításában a parancsok összekapcsolása volt az újdonság.

   Szeretni Istent, önmagunkat, embertársunkat. Ez a legfontosabb, ami minden más meg kell, hogy előzzön. Istennek a fő hely jár ki az életünkben. Nem szorulhat csupán másodlagos szerepbe. Azonban az embertársunk iránti szeretet mutatja meg, hogy mennyire gyakorlatias a vallásosságunk.

            Assisi szent Ferencről olvassuk, hogy: „sokat munkálkodott virrasztásban, imádságban és böjtölésben, könyörgésekkel és prédikálással, utakat bejárva, gondok közepette és együtt szenvedve felebarátaival. Egész szívét teremtő Istenének nyújtotta, és egész szívből szerette őt, egész lelkéből és egész bensőjéből.”  Perugiai ismeretlen XII. fejezet. Látjuk, hogy szent Ferenc életében egyaránt szerepel az Isten szeretet és a felebarát iránti szeretet.

            Egyszer egy kis-, házi  felmérést végeztem egy csoporttal, hogy kimutassam egy nap 24 órájából mennyi időt, fordítanak Istenre, embertársukra és önmagukra. Legtöbbjüknél nagyon pontosan egyezett az Istenre és embertársa fordított idő. Ezt bárki megteheti önmaga életében, és lemérheti, mert valójában amennyire szeretjük embertársunkat és önmagunkat, annyira szeretjük Isten és nem jobban. Borromeo szent Károly a mai nap szentje Milánó érsekeként az 1567. évi pestis idején, amikor a város vezetői valamennyien elmenekültek, ő hősies önfeláldozással állt helyt a vész sújtotta városban, és ápolta a betegeket. Minden vagyonát az ínséget szenvedőkre költötte, és ahol orvossággal már nem tudott segíteni, vigaszt öntött a lelkekbe.

   Előkelő kapcsolatait sohasem használta fel családi vagy baráti érdekek előmozdítására, csupán a lelkek és Isten Országának előmenetelére.  Néri szent Fülöp, látva ezt a fáradhatatlan munkásságot így kiáltott fel: „ ezt az embert vasból gyúrták.”

   Az Úr Jézus tanítása, valamint a szentek életpéldája a mai élet körülményeiben bennünket is kötelez. Nekünk is ennek a sodrásába kellene beállnunk: szeretni Isten és embertársunkat, ez legyen számunkra is a legfőbb parancsolat, amelyhez igazodunk.

   Köszönettel veszem a hozzászólásodat. Békesség és Jóság

4. Csiff November

   2Celano XXII. fejezet

   Parancsára hogyan találtak éjnek idején petrezselymet a mezei füvek közt

   51Betegsége utolsó napjaiban éjnek idején petrezselyemre támadt étvágya.

   Köszönettel veszem a hozzászólásodat. Békesség és Jóság

5. Mindenszentek délutánja

   Halottak estéje

   Köszönettel veszem a hozzászólásodat. Békesség és Jóság

6. Mindenszentek

   Köszönettel veszem a hozzászólásodat. Békesség és Jóság

7. Ferences félóra 217

   Kapisztrán szent János
   Kauser Tibor FVR generális, válaszok.

   Köszönettel veszem a hozzászólásodat. Békesség és Jóság

8. Évközi 29. vasárnap

   Köszönettel veszem a hozzászólásodat. Békesség és Jóság

9. Ferences félóra 216

   Kauser Tibor FVR generális kérdés-válasz
   Tánczos Vilmos: Csíksomlyó a népi vallásosságban. 

   Köszönettel veszem a hozzászólásodat. Békesség és Jóság

10. Évközi 27. vasárnap

    A társadalom, vagy a közhangulat néha nehéz kérdések elé állíthat bennünket, amelyek választ várnak tőlünk. Az Úr Jézus sem volt kivétel. Annyira vállalta az emberi sorsot, hogy hagyta magát provokálni és még beugrató-, vagy akár rossz indulatú kérdésekre is válaszolt. Egy ilyen beugrató kérdést tettek fel a farizeusok az Úr Jézusnak a mai evangéliumban: „odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Maga az evangélista megjegyezte, hogy „próbára akarták ugyanis tenni.„ Mivel felnőtt-, köztiszteletben álló és tanult em-berek tették a fel a kérdést, Jézus először arra buzdította őket, hogy keressék ők maguk a választ a Szentírás segítségével, hisz ismerték az írásokat, ismerték az eljárás módokat. Azonban a kérdező farizeusok téves úton indultak neki a keresésnek. Nem Isten szándékát keresték, hanem emberi magyarázkodásba fogtak: „Mózes megegendte, hogy váló levelet írjunk és elváljunk.” Mózes, az Ó-szövetségben valóban megengedte a válást, de az emberi keményszívűség-, a rosszra való hajlandóság miatt tett ilyen engedményt. Jézus azonban a kérdezőket és bennünket is vissza akarta vezetni Isten eredeti szándékához. Rámutatott arra, hogy semmiféle emberi törvény nem írhatja felül Isten szándékát és az ő parancsát. Ezért érthetően kifejtette azt, amit a Szentírás lapjain olvashatunk a Teremtés könyvében: „Isten …… a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Olyan ez a helyzet, mint amikor civil törvényekről vitatkozunk, miközben elfelejtkezünk Isten szándékáról. Például, amikor a házasságról beszélünk nem szabadna egybe mosnunk a civil törvények szerinti házasságot, a házasság szentségével. Látnunk kellene, hogy mi a különbség az állami törvények által előírta civil házasság és az Isten színe előtt megkötött házasság között. A közbeszédben össze-mosva egyszerűen házasságról beszélünk minden esetben, de a valódi házasság Isten színe előtt köttetik, amely nem rövid távú, hanem egész életre szól és hatással van az örök életünkre is, ezért felbonthatatlan. A házasság szentségében a házastársak Istentől olyan kegyelmi segítséget kapnak, amely semmi mással nem helyettesíthető és semmi mással nem pótolható. Nyilván a szentségi házasság sem páncél, amely minden nehézségtől megkímélne, vagy megvédene. Végül is a páncélnak-, vagy pajzsnak is lehetnek gyenge pontjai, különösen hogyha nem a rendeltetése szerint használják azokat. Valahogy így van a házasság szentségével is. Mégis, hogy újra és újra meghívjuk Isten az életünkbe és magától értetődőnek tartjuk azt, hogy neki helye van közöttünk, akkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy észrevesszük, hogyha téves útra tévedtünk és még segítséget is kapunk a kijavításhoz. Mennyire szép az, amire egyik lelki író hívja fel a figyelmet, hogy a Szentírás a Teremtés könyvével, a férfi és a nő teremtésével kezdődik és a Jelenések könyvével fejeződik be, amelynek központi jelenete a Bárány menyegzőjének látomása szent János, a szeretett tanítvány írásában. A mai vasárnap adjunk hálát Isten különleges és sajátos támogatásáért, amelyet életünk folyamán tapasztaltunk abban az életformában, amelyet Istentől kaptunk ajándékba, amelyet az ő kegyelmi segítségével választottunk. Ugyanakkor igyekezzünk felismerni, hol van javítani valónk és azt Isten segítségével javítsuk is ki, vagy legalább próbáljuk meg kijavítani. Hogyha pedig megtettük ami tőlünk telik, a többit ajánljuk Isten irgalmas jóságába.
    
    

    Köszönettel veszem a hozzászólásodat. Békesség és Jóság